Oldalak

2016. július 28., csütörtök

Fesztiváloztunk

A nyomtatónk a Campus fesztivál az Informatikum standján szerepelt.
Eredetileg egy napot terveztünk, de mivel akkora volt az érdeklődés, két napot kapott. Nem kellett neki belépő, egész nap körülötte forgott a világ. Szinte folyamatosan jöttek a látogatók, és utólag jöttem rá, hogy a két nap alatt alig tudtam képeket készíteni, mert többnyire Mariann  és én is foglaltak voltunk. 
Itt éppen Bács Zoltán, az Egyetem kancellárja, a vendégünk.
A különböző feladatok megoldásáért, illetve az átlagosnál nagyobb érdeklődést tanúsítóknak a nyomtatott kutya-alakú hűtőmágnes volt a jutalom. Ez nagyon népszerű volt, kb 120 db fogyott, és további ajándéktárgyakkal együtt több, mint 200 látogatót biztosan fogadtunk. De ennél többen is voltak, akik nem várták meg az ajándékozás pillanatát. 
A kézműves asztalnál 25 különböző színű virág felhasználásával készültek karkötők. Erről sincs fotónk, de azt sikerült megörökíteni, ahogy két kislány éppen a régi CD-k dekorálásával foglalatoskodik.
Tanulság: több nyomtatott ajándék kell, és hogy később is emlékezzenek rá, hogy honnan kapták, legyen rajta a DE-IK. :-)

Az standunknál készült képek itt találhatóak.

A következő esemény a Kutatók éjszakája szeptember 30-án!






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése