Egy kicsit játszadoztam a Play2green projekt logójával, és ennek eredményeként elkészültek az ajándéknak szánt biléták:
És a hozzájuk illő tálkák is:
Egy kicsit játszadoztam a Play2green projekt logójával, és ennek eredményeként elkészültek az ajándéknak szánt biléták:
És a hozzájuk illő tálkák is:
Idén is népszerű hallgatói modellek voltak a logók, bár többen rájöttek, hogy egy logó 3D-sé varázsolása azért nem egyszerű feladat. Ahogy az már a korábbi logók esetében is látszott, számolni kell a rétegeket, amikor a bemarások vagy másként nézve a kiemelések kerülnek kialakításra.
Az Arsenal logó esetén első körben az volt nem voltak elég markánsak a szintugrások. A modellben ez még jól látszott, de a nyomtatásban nem tudott érvényesülni az árnyékokból adódó sötétedés. A második verzióban a magasságra egy másfeles szorzót adtam, így már sokkal markánsabban látszik a perem és a mintázat is. A modell érdekessége, hogy Solidworks-ben készültek az alapelemek, de azok összeillesztése már TinkerCAD-ben valósult meg:
Egészen eddig elkerült a Bitcoin nyomtatás lehetősége, így éppen itt volt már az ideje. A modell TinkerCAD-ben készült, maga logó egy SVG fájl importálásával került a modellre. A BITCOIN és a BTC feliratok a szöveg kiemelésével készültek. Próbáltam követni a modellben használt színeket, a feliratok, logó és a karima csak néhány réteggel magasabbak a tallér felületénél.
A vékony részek egy szál vastagságúak, melyeket alapban nem is ismert fel a szeletelő. Mivel az egész tallér méretét (d=6 cm) nem akartam növelni, így bekapcsoltam a detect thin walls kapcsolót. Az alábbi ábrán a szeletelt modellt látjuk, a színváltás annak az eredménye, hogy a PrusaSlicer-ben a színcsere rétege egy kattintással kijelölhető.
Mivel a SmartSoc workshopon helyszíni nyomtatásra készültünk, a következő egyszerű modell készült a BQ Hephestos nyomtató számára:
És egy gyors szeletelés a Curában:
Nincs benne semmi bonyolítás, 0,2 mm-es rétegek, 20 %-os kitöltés és uccu neki nyomtassuk!
Tegnap volt a SmartSoc projektben a workshopunk, melynek a témája a a céges vagy más logók kreatív felhasználása volt 3D-s modellek formájában. Kaptunk egy két és fél órás blokkot, amelynek az elején Mariann mesét a 3D nyomtatásról és arról, hogy miért az FDM technikát használjuk a mostani workshopon. Mivel nem hagyományos előadással készültünk, így bármikor lehetett kérdezni, bent volt a BQ Hephestos nyomtató vendégként, amin egy mintamodellt nyomtattunk a foglalkozással párhuzamosan. A workshop második felében a TinkerCAD alapjait néztük át, majd a hallgatók szabad kezet kaptak abban, hogy a céges logó felhasználásával tervezzenek 3D-s formákat, tárgyakat, melyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a céget reklámozzák. Mi magunk is több alkalommal "játszottunk" már logókkal, így ezekből néhány mintát meg is mutattunk a hallgatóknak:
A minták nagy része már szerepelt a blogon, így azokat most nem mutatom meg részletesen. A zöld-fehér tálkák tartalmára viszont ránézünk. Szóval a logó alapján kulcstartó biléta készítés lépései itt láthatóak:
És ezen lépésekkel készültek ezek a biléták, melyeket tálkákban tálaltunk:
Nemrég mutattam egy pici részletet abból, hogy mit modelleztem a SmartSoc projekt logójának felhasználásával. Akkor nem akartam lelőni a poént előre, de mivel ma megtartottuk a foglalkozást, így már semmi akadálya. Szóval a logó színeit felhasználva kétszínű bilétákat nyomtattam egyrészt bemutató darabnak is, és ajándéktárgynak is. Ilyenkor a szempont, hogy 8-10 perc alatt nyomatható legyen 1 db, de persze egyszerre több készül, hogy kevesebb legyen a színváltás. Ezek voltak a modellek:
És, ezek lettek a mintadarabok:
Ekkor még a lyukasztás nélkül nyomtattam ki ezeket. Végül is mindegyik tetszett, A jobb oldaliak az eredeti színkiosztást követték, a bal oldaliak az inverzet, vannak peremesek és nem-peremesek. Látni akartam lyukkal is a készletet:
Végül is úgy döntöttem, hogy mind a négyféléből nyomtatok 2-2 tálcával, az biztosan elég lesz.
Nagyon közeleg (egészen pontosan holnap indul, de mi csak a 2. hétre megyünk) a SmatrSoc projekt workshopja! Ezt több szempontból is várom, mert eddig még egyet sem tudtunk megtartani jelenléttel a pandémia miatt. A másik nyomós ok, hogy ismét Valencia lesz a helyszín. Eredetileg Zsolnára (Zilina) mentünk volna, de a háború közelsége miatt nyugatabbra költöztettük a rendezvényt. Az igazat megvallva, vágytam volna Zsolnára is, mert ott pár héttel a pandémiás lezárások előtt voltunk.
A félév vége mindig nagyon hajtós, rengeteg ZH, pót ZH, beadandó feladatok, ZH-k és feladatok javítása, eredmények beírása. És most a SmartSoc-ra is készülünk bemutató darabokkal, apró ajándéktárgyakkal és persze saját mini workshop-pal is. Szóval, nincs unatkozás!
Mivel a pár órás műhelymunka során éppen logókkal akarunk majd foglalkozni, így most is a projekt logójával játszadoztam itthon:
Szerencsére eléggé jól határolt területek vannak, így gyorsan bedobtam egy Solidworks vázlatba SketckPicture-ként, majd kontúrozás után kétféle verzióban is felhasználtam a vázlatot: Ennél többet majd csak akkor mutatok, ha már workshopunk véget ért.