Oldalak

2019. június 21., péntek

2019. június 18., kedd

BOOK

Eredetileg egy darabban volt tervezve, de végül két darabban került nyomtatásra, hogy elkerülhessük a támasztékok alkalmazását. Ehhez egy puzzle csatlakozáshoz hasonló éllel kellett az alsó lapot ketté vágni.
Így külön is használható könyvtámasznak, de összepattintva és összeragasztva egyben tud pár könyvet megkímélni a feldőléstől. Szélessége: 10 cm, magassága: 15 cm.

Fülbevalótartó egyszerűen

Egy igazán aranyos fülbevalótartót mutatok meg. 

A modell TinkerCAD-ben készült egy fa rajz beimportálásával majd kiegészítésével, ugyanis ahogy látható az ágak végeit kissé meg kellett vastagítani ahhoz, hogy a furatok biztonsággal elkészüljenek a fülbevalók tárolására.

Illetve az is nagyon praktikus, hogy a talphoz két "szárral" csatlakozik a fa, így nagyobb felületek érintkeznek, és a talpból nem tud kiesni a fa. Mondjuk ezen egy kis pillanatragasztó segíthet.


2019. június 17., hétfő

Vigyázat! Lányoknak való tartalom!

Meg kell mondanom, hogy pár héttel ezelőttig nem tudtam, hogy létezik ilyen. Igaz, nem vagyok egy sminkmester, így az eszköztáram is hagy kívánni valót maga után.
Hogy mis ez? Hát, sminkecsettisztító. A hátoldala domború, és belül üreges, hogy két ujjal ellen lehessen tartani a tisztítás körben. A tisztítófelület külön nyomtatódott, hogy ne kelljen a sok támasztékot kitörni, az üreges rész pedig egy kis támasztékkal álló helyzetben került nyomtatára.
Forrás: https://hu.oriflame.com/
A minta ugye szilikonból van, de remélem, hogy egy kis koptatás után ez a PLA változat is működik majd.

2019. június 15., szombat

Összehasonlítás, avagy mit várjunk el egy 3DP szolgáltatástól

Amikor 2016-ban a 3D nyomtatás berobbant az életembe, és igyekeztem sokféle dolgot nyomtatni, hogy meglegyenek a saját tapasztalataim. Mert, ugye az ember nem hisz el mindent másoknak, meg különben is "én majd jobban tudom" vagy "most nincs időm szintezésre, jó lesz az úgy is". Aztán nem lett. Egyre inkább érlelődött bennem, hogy ha valaki szolgáltatásként akarja/fogja majd  a nyomtatás űzni, akkor vajon beletanul és szívét-lelkét beleteszi majd? Vagy nem és csak pénzt akar keresni vele, mert milyen jól hangzik, hogy háromdényomtatott cuccokkal foglalkozik.
Egy tárgy, különösen, ha használati tárgy, akkor nagyon sokféle feltételnek kell, hogy megfeleljen. Ne törjön el, és bírja a terhelést. Pár hónapja a férjemet keresték meg egy törött válltámasszal (puskához), és kiderült,  hogy PLA-ból volt nyomtatva és alig volt benne kitöltés. Na, ez nem az a tárgy, aminek csak gyönyörködni akarnak a szépségében, hanem valóban használni. Az illető súlyos pénzeket fizetett érte, de egyszer sem tudta használni. Szerencséje volt, mert még a modellen is javítottunk és kapott egy jó kis PETG nyomtatványt.
Hogy miért is írom ezt? Mert mindig mondom a hallgatóimnak, hogy azért (is) kell sok mindent tanulnunk az órákon, hogy ha netalán 3D nyomtatás szolgáltatást rendelnek, akkor ne tudják őket annyira átverni. A szeletelőprogramokkal kb jól megtippelhető a nyomtatási idő és az anyagszükséglet, mert ezt valószínűleg a szolgáltató is használja a kalkulációnál.
Egy hallgató munkáját nyomtattam pár hete, amely egy "print in place" alkotás, mert a közepe a foglalatban szépen megpördül. Nem akart további nyomtatványokkal terhelni, így elment egy egyetemi kötődésű szolgáltatóhoz (D e P r i n t), és 1090 Ft-ért ezt kapta:
Valószínűleg a gyorsabb nyomtatás érdekében szinte semmi kitöltés volt benne, ezért tudott így megfolyni, a teteje. Csak módjával érzem magam maximalistának, de ezt biztosan soha nem adtam volna a hallgatóm kezébe, hanem tanulságként elttem volna magamnak. (nem véletlenül gyűlnek a cuccok a szekrényben) Végül ismét felajánlottam, hogy nyomtassuk ki nálunk. Ez ilyen:
Ehhez kellett 15% kitöltés. Így pörögni fog a közepe pár év múlva is.

2019. június 14., péntek

Italelosztó

Ismét egy önáll projekt, amely egy italelosztó "készülék", melyek SolidWorks-ben modellezett a tulajdonosa.

A tárgy fejre állítva nyomtatódott, ahogyan azt az utolsó képen látható. Ekkor csak a belsejében volt szükség támasztékra, hogy a belül lévő dudor és a peremhez való csatlakozása biztonsággal létre jöhessen. Na, de hogyan is kell ezt használni? A dokumentációból mutatom a képet, amely az Instáról származik:

2019. június 13., csütörtök

Locsolókanna

Ilyen cuki locsolókanna is készült a félév során önálló projekt keretében:
Az első képen még támasztékkal, rögtön a nyomtatás után.

2019. június 10., hétfő

Valós szemléltetés

Nem tagadom, hogy igyekszem figyelni a 3D nyomtatott dolgokra, így a telefonomon széépen gyűlnek a megfelelő képek. Így szeretnék egy nagyon szép nyomtatványt megmutatni, amellyel a CGTA 2019 konferencia pénteki napján találkoztam:
Az összeszerelésnek köszönhetően mozgatható volt olyan módon, mint a papírból készült flexagonok.
A következő előadás "melléklete" volt:
Zijia Li, Josef Schicho, Hans-Peter Schröcker: Bond Diagrams of 6R Linkages with the Minimum Number of Bonds
Köszönet az előadónak, Zijia Linek, hogy körbefotózhattam, és  Anton Gfrerrernek a csodaszép nyomtatásért!

2019. június 7., péntek

3D nyomtatott alkotás Innsbruckban

Ma délután az Universitat Innsbruck Technical Campusán jártunk a CGTA 2019 konferencia egy nem hivatalos rendezvényén. Az első képet erről az alkotásról egy előadás diasorában láttam, de akkor még nem gondoltam, hogy pár órával később szinte belebotlok magába az alkotásba  a campus területén.

És ez bizony 3D nyomtatással készült!
És, íme a részletek:


2019. június 2., vasárnap

Jön a BMW!

Mint tudjuk, Debrecenbe jön a BMW, amit nagyon jól mutat az is, hogy az önálló feladatok között is megjelent a logója.
Ilyen a kép, és ilyen a színezett Tinkercad modell:
A trükköt tudjuk, az elemeket különböző magasságba kell felhúzni, és a színcserékkel kialakul a kép.
5 réteg fehér, 2 réteg szürke, 3 réteg fekete, 3 réteg kék
Persze oldalról a betűkben ott lesz egy szürke csík, de az nem akkora baj. :)

Második verzió (a kék rész be lett süllyesztve):
 
5 réteg fehér, 3 réteg kék, 2 réteg szürke, 3 réteg fekete
Végül is ez jobban megtetszett, így ez a 2. verzió lett nyomtatva. Sorban, a színcseréksorán készültek pillanatképek, melyek jól mutatják, hogy hogyan alakul ki a teljesen színezett modell: