Oldalak

2022. május 21., szombat

Óriás koponya reprodukció

Ezen a héten Valenciában vagyunk és amikor nem az egyetemen (UPV) vagyunk akkor próbálunk minél több dolgot megnézni a városban. Így látogattunk el ismét a város legnagyobb kertjébe, aminek a közepén található a Természettudományi Múzeum. Ennek az érdekessége, hogy nem úgy általában természettudományi múzeum, hanem erőteljesen helyi kötődésűek a kiállítások. ez jelentheti azt, hogy valóban a környéken talált leleteket mutatják be (ilyen pl. a tengeri életet bemutató részleg, mivel a tenger közelében vagyunk) vagy olyan gyűjtemények is helyet kaptak, amelyek tulajdonosa helyi kötődésű és a városnak ajándékozta a kollekciót. A lényeg, hogy számomra második alkalommal sem volt unalmas a kiállítás! Nem mondanám nagyon interaktívnak a kiállítást, de néhány jól elhelyezett tükörrel csodákat műveltek, így vált egyszerre láthatóvá egy óriásteknős vázának háti és hasi része is. Ami még nagyon tetszett, hogy sok helyen meg lehet tapogatni dolgokat, amelyek csak részben voltak a valódiak, de a másolatok is igen jó sikerültek!
Na, most éppen egy ilyen másolatot mutatok meg. Ez tapogatásra készített modell azok a kiállítási részen van, ahol sokféle ősemlős, őstatu maradványok, vázak, közel teljes csontvázak vannak. Ő itt a Megatherium Americanum koponyája, ami egyfajta óriás lajhár volt a maga idejében. És ami most a téma kapcsán fontos, hogy ez egy replika, amely 3D nyomtatással készült.

Hogy jobban lássuk a valódi méretét, a felnőtt látogatók kezéhez mérve igen nagy darab:
A nyomtatás egy projekt keretében született, ahogy az információs tábla is mutatja és ekkor nemcsak ez az egy modell készült el:
Végül néhány közeli kép, hogy a részletességet meg tudjuk mutatni:
Bár ez utóbbin fel lehet fedezni a rétegzés vonalait, a legjobban a következő kép mutatja a szeletelés irányát. Nem meglepő, ez mindig ott látható jobban, ahol a szeletek síkjához képest a felület közel párhuzamos azokkal:
Bármivel is készült az utómunka, felületkezelés, bámulatosan jól adja vissza a a koponyamaradványok színét, árnyalatait. És körbetapogatható, amit szerintem nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is nagyon élveznek.





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése